7. fejezet

/Ben szemszöge/

A tegnapi pisztoly nem tetszett a táskában. Egész éjjel nem mentünk haza.

-Találtam valamit!-mondta Suzanne.

Mindketten odarohantunk hozzá és végighallgattuk.

-Nos a pisztolyon találtak egy ujjlenyomatot és a rendszer talált egyezést. Az ujjlenyomat tulajdonosa Hans Rechner, a Mouleyn zenei stúdió elnök-vezérigazgatója.

-Komolyan,-kérdezte Semir.

-Igen. Rechner már többször ült sikkasztásért és testi sértésért, azonban amikor 5 éve kiszabadult megteremtette a Mouleyn-t, ami azóta is aktív és rengeteg sztárocskát teremtenek. Többen beszélik, hogy Rechner összejött az egyik menedzserrel, Christina Müller-rel.

-Ebben mi az érdekes?-kérdeztem.

-Gondoltam hasznát vennétek.

-Beszéljünk Rechner-rel, meg ezzel a Christinával.-mondta Semir, mire bólintottam.

/Rose szemszöge/

Másnap elég izgatottan keltem, habár magam sem tudom miért. Reggeli nélkül siettem be a stúdióba. Anya nem jött velem, mert nem volt otthon. Felérve az emeletre összefutottam anyáékkal.
-Sziasztok!-mosolyogtam.
-Szia Rose! Na képzeld el, kinek lesz ma jó napja?-kérdezte Christina.
-Nem tudom.
-Neked!-mondta anya.
-Miért is?-néztem rájuk úgy, mint aki sosem látott még embert.
-Beszéltem a  vezetőséggel, meghallgatták a Naturally-t és imádták.-mondta Christina.-Várj, ez még nem minden! Azt is mondták, hogy leforgathatjuk hozzá a klippet is.
-Komolyan?-kérdeztem, mire bólogattak.
2 másodpercig néma csendben álltam, majd elkezdtem fel-alá rohangálni a folyosón és sikítoztam, mint egy ovis kislány. 15 perc múlva lehetett csak velem normálisan beszélni.
-Rendben, abbahagytam!-mondtam anyáéknak, mire bólogattak.
Elmentünk egy stúdióba, de ez inkább valami másra hasonlított. Tele volt kamerákkal és volt az egyik falnál egy bazi nagy zöld vászon. Engem beküldtek a fodrászhoz, a stylist-hoz és a sminkeshez. Miközben alakítottak anya elmagyarázta nagyjából a klipp menetét. A felét nem értettem, mert zenei szakmabeli szakszavakat is használt, persze csak ha egyáltalán vannak ilyen szavak. A lényeget megjegyeztem. 3 ruhában leszek és a zöld vászon előtt vesznek fel mindent, utána jönnek az utómunkálatok.
Imádtam az egész klippforgatást!
Az első ruha fekete volt, piros harisnyával, fekete cipővel és egy irtó cuki aranynyaklánccal. A hajam rövid volt és rohadtul tetszett:

A második ruha egy fekete gatya, csizma és egy fehéres felső volt, amihez tartozott egy bazi nagy kerek fülbevaló. Itt a hajamat feltették.

A harmadik ruha összeállítás, pedig egy rózsaszín egybe szoknya és egy nyaklánc. Itt nem viseltem cipőt, ami jó is volt, mert a vége felé nem éreztem a lábamat. A hajam itt simán ki volt engedve.

Épp a sűrűjében voltunk, amikor hirtelen beléptek az ajtón. Ben volt az meg egy pici fickó. Christinával beszélgettek, majd kimentek. Anyára néztem, aki csak megvonta a vállát.
Az egyik forgatási szünetbe John és Ninah is beugrottak. Hoztak kaját, amit már nagyon hiányoltam az egész nap alatt. Este 7-kor értünk vissza a hotelba. Lehuppantunk a kanapéra Ninah-val, de anya kiosztotta a feladatokat.
-Lányok! Mi ez itt? Gyorsan pakoljatok össze, mert holnap elhagyjuk a szállodát és egy házba fogunk költözni Köln külvárosában, mivel véglegesen is ideköltözünk.
-Komolyan?-kérdeztünk szinte egyszerre a húgommal.
-Igen, szóval csomagolás.-mondta anya, majd felszívódott.


/Aida szemszöge/

Este már majdnem aludtam, de azért még nem szálltam le a Facebook-ról, mert Elisabeth-tel chateltünk. Sajnos csak este tud feljönni a netre a nevelőszülei miatt. Lisi apja, Tom ugyanis meghal egy jó pár éve, az anyja pedig már születésekor itt hagyta. Az apja halála után anya és apa örökbe akartál fogadni, de nem lehetett, így nevelőszülőkhöz került, akik olyan pöcsfejek, hogy nem engedik nethez, csak este, de az is nagyon ritkán fordul elő. A ma este pedig az ilyen különleges alkalmak egyike volt.

Elisabeth Kranich:  Képzeld pénteken lesz a youtube-on valami Rose Pharenzie-nek a videóklippje. Ismered?
Aida Gerkhan:  Azt se tom, hogy ki az, de izgatott vagyok az új tehetségek láttán, szóval  megnézem. Te?
Elisabeth Kranich: tervezem :D Am tanultál a holnap töri tézére? :)
Aida Gerkhan: ismersz :D Sosem tanulok a tézékre :D majd felelek :D vagy ott a rég bevállt puskázási módszer :D
Elisabeth Kranich:  Ja,a z lehet...De addig vigyázz, amíg apád le nem lő, emrt egyest kapsz puskázás miatt :DD xDD
Aida Gerkhan: Köszi :D Kedvességed határtalan :D
Elisabeth Kranich: Tudooom :D xDD

Valami miylesmi beszélgetés zajlik le általában köztünk. Azért kiváncsi vagyok erre a csajra meg a klippjére, szóval megnézem. Ha fahangja van, akkor meg kidobom alaptopomat az ablakon, amiért anya kinyír :D kellett nekem rendőrcsaládba születni.....

6. fejezet

/Ben szemszöge/

Éppen a plázában voltam Rose-val amikor megcsörrent a telefonom. Nem tehettem mást mint, hogy felveszem. Semir volt az.

- Mond! - szóltam bele kedvetlenül.

- Az autópályán vagyok és éppen üldözök egy Forddal menekülő férfit aki nagyon gyanúsan viselkedik. Minél gyorsabban gyere ide. - szólt bele a társam a telefonba sürgetően. 

- De most épp dolgom van. - mondtam neki.

- Nem baj, ez meg sürgős ügy. 

- Hát jó. - adtam be a derekam majd letettem. 

- Ne haragudj de valami fontos közbe jött. - mondtam utána Rose-nak majd elindultam.

Amikor kiértem az autópályára  csak egy nagy felszálló füstfelhőt láttam. Rátapostam a gázra és még gyorsabban hajtottam. Oda értem végre a helyszínre és megláttam  Semir autóját és nem sokkal messzebb egy  Ford-ot ami nekihajtott a szalagkorlátnak. Semir ott állt a balesetet okozó kocsi mellett és a csomagtartóban kutatott. Oda siettem hozzá és ő a kezembe nyomott egy dobozt.

- Nyisd ki. - szólalt meg.

Odébb mentem és elkezdtem kinyitni. Amikor felnyílt a teteje megláttam benne egy pisztolyt. Megnéztem a tárat is és teljesen meg volt töltve.

- A sofőrrel mi van? - mentem vissza a társamhoz.

- Az ütközés során beverte a fejét és az eszméletét elvesztette. A mentő nemrég vitte a korházba.

- És mikor lehet kihalgatni? - feltettem a következő kérdést.

- Azt mndták majd szólni fognak. - szólt a válasz is.

/Rose szemszöge/

Hát ez szuper itt hagyott egyedül. De ha egyszer fontos dolga van akkor őt nem tartom fel hisz rendőr. Elindultam haza gyalog. Mire haza értem anya már otthon volt ahogy John és Ninah is. 

- Sziasztok megjöttem. - kiabáltam amikor beléptem arra nem számítva hogy Ninah már ágyban van.

- Pssssz! - lépett elém anya. - John épp most mesél Ninah-nak kérlek ne zavard fel.

Hát ez megint szuper. Én vagyok a rossz nagytestvér aki nem hagyja aludni a húgát.  Nem tudom ma mi van velem de mindenen megsértődöm.  Na de most mindegy is. Inkább lefekszem és akkor nem lesz min megsértődnöm.

5. fejezet

/Rose szemszöge/

A stúdióban voltunk. Anya elment Christinával megbeszélni a "részleteket". Milyen menő már, hogy én vagyok a sztár és engem mindig az utolsó pillanatban értesítenek az egészről.
Összepakoltam a cuccaimat, majd épp igyekeztem kifelé, amikor az egyik stúdióból meghallottam egy dallamot. Közelebb mentem és a végén már teljesen hallottam a hangot. Erőteljes volt és magabiztos.

Benyitottam a stúdióba. Egy fiú volt a mikrofonállvány mögött. Nem tagadom, de elég helyes volt. Kit álltatok? Lesmároltam volna, de azért ennyire nem vagyok bolond xD.
Amikor meglátott nem láttam rajta, hogy zavarban lett volna, ellentétben velem. Szerény személyem ugyanis csak állt ott, mint egy darab fa.
-Segíthetek?-nézett rám mosolyogva.
-Bocs...én...csak meghallottam, ahogy énekelsz....és......
-Új vagy?-kérdezte, ami jó is, mivel azt hittem elsüllyedek szégyenemben.
-Igen. A nevem Rose.
-Rose Pharenzie? Hallottalak énekelni és szerintem nagyon jól csinálod.
-Köszönöm, habár még csak kezdő vagyok.
-Amit hallottam, abból inkább profinak neveznélek.
-Köszönöm! Amúgy benned kit tisztelhetek?
-Peter vagyok, de a művésznevem Conor Maynard.
-Conor Maynard? Te énekled a Vegas Girl-t?-kérdeztem, mert már teljesen kitértem a hitemből.
-Igen, de nem olyan nagy szám.-szégyenlősködött.
-Nem olyan nagy szám?! Hülyéskedsz? Imádom azt a dalt! Egész nap azt hallgatom! És még szerinted nem jó?-"kaptam" fel a vizet, amin csak vigyorgott.
-Oké, akkor tényleg nagy szám.-javította ki .-Nincs kedved holnap este elmenni valahova?
-De. Nagyon szívesen elmegyek.-mosolyogtam.-Bocsi, de most mennem kell, mert fontos találkozóm van.-mondtam, majd intettem és elmentem.

~*~*~

Tegnap találkoztam Ben-nel az Acacia-val töltött kis délelőtt után. Igazából csak a hotelben lévő hallban voltunk és fagyiztunk meg beszélgettünk. Acacia irtó jó fej. Ráadásul örülök, hogy anya az anyukájával dolgozik. Azt mondta, hogy majd suli után is bejön, hogy találkozhassunk. Ráadásul lerendeztük a mutter-ékkal, hogy majd ha, ismétlem HA turnéra megyek, akkor majd ő is had jöjjön velünk. Persze, hogy anyuék bele egyeztek. Nem lehet nemet mondani olyan pofiknak, mint amilyen nekünk van :D.
Ráadásul szert tettem egy irtó helyes srácra is, akit - mint már említettem - legszívesebben lesmároltam volna ott helyben. Kedves, aranyos, magabiztos, cuki, helyes, vagyis egy görög isten :$
Gyorsan felöltöztem, mielőtt még elkésnék, és nem nagyon akarom megtapasztalni milyen, ha egy zsaru mérges.

A szállodai szobánk üres volt. Anya nem tudja, hogy összeismerkedtem Ben-nel és szerintem addig jó, amíg nem tud semmit. Talán jobb is, hogy se John, se anya nincs a hotelban, mert így nem tudnak faggatni arról, hogy hova megyek.
Kimentem a szobából, majd a lifttel le a földszintre és végül siettem a parkba. Ben már ott volt.
-Hova akarsz menni?-kérdezte.
-Maga hívott el.
-Akkor nyomás!-mondta, amjd elindultunk.
Elmentünk a kölni plázába, habár nem értem, hogy egy felnőtt férfi miért jön a plázába, ráadásul vásárolni a női részlegre.Nem baj. Szétváltunk. Elkezdtem nézegelődni és találtam is egy irtó jó ruhát. Bementem a próbafülkébe majd felvettem. Hát tényleg jól nézett ki és ezt nem azért mondom, mert egoista vagyok. Csináltam egy képet, majd feltettem twitter-re.

@RoseOfficial:vásárlás :) ezt nem hagyom itt :D

Levettem, majd betettem a kosárba. A pénztárnál összefutottam Ben-nel, akinél volt egy sapka.
-Tetszik?-nézett rám.
-Nem rossz.
-Klassz, mert a tiéd.
-Nekem vette?-néztem rá kérdő tekintettel.
-Igen.
-Köszönöm szépen! Nagyon tetszik.-mosolyogtam.
Fizettünk, majd mentünk is kifelé, amikor megcsörrent Ben telefonja. Fél perc telefonálás után bejelentette a következőt:
-Megharagszol, ha most azt mondom, hogy dolgoznom kell?
-Nem dehogyis.-mosolyogtam.
Rám kacsintott, majd elment. Ott maradtam egyedül a pláza közepén. Körül nézegeődtem, majd még bementem egy pár bizsuboltba és vettem magamnak egy nyakláncot, Ninah-nak egy karkötőt, anyának pedig egy fülbevalót. John-nak is kéne keresnem valamit, amit hosszas keresgélés után meg is találtam. Egy üveg jóféle német pezsgőt, mert John imádja a pezsgőt :)
Mikor kész lettem visszamentem a szállodába és nekiálltam nyomkodni a gépemet.

4. fejezet

/Ben szemszöge/

Tegnap szabadnapom volt. Éppen sétáltam a városban amikor egy lány nekem jött és leborította a pólómat. Azonnal bocsánatot kért és én mondtam, hogy nem haragszom mert szó ami szó én is ügyetlen vagyok. Ezután bemutatkoztam és ő is. Elkalauzoltam a hotelhez ahova el akart menni. Nagyon ismerősnek tűnt ez a lány. Utána mentem, hogy megnézzem odatalál-e. Amikor odaért a hotel elé megcsörrent a telefonja és beszélt valakivel aztán amikor letette megfordult és észrevett. Megkért, hogy vigyem el a Mouleyn stúdióhoz. Beszállt a kocsimba - ami mellesleg ott parkolt - és elmentünk a stúdióhoz. Ezután megköszönte a fuvart, elköszöntünk és utána bement. Ma már szolgálatban vagyok de épp nincs egy ügyünk sem úgyhogy Semir-t meggyőzve kijöttünk a hotel elé. Meg szeretném figyelni ezt a lányt. Hogy is hívják? Rose-t.
- És mégis ki ez a lány? - kérdezte Semir. - Miért kell figyelnünk rá? Különben nem feltűnő egy kicsit egy parkoló rendőrautó a város közepén?
- Nem tudom ki ő de olyan ismerős és mivel ismerős ezért kíváncsi vagyok ki ő. Különben is  sok a bűnöző errefelé és elkaphatunk így egy-kettőt. És nem, nem feltűnő. - válaszoltam a társamnak.
Nemsokkal később a rádióban hallottuk a következő jelentést

"Egy bankot kiraboltak a  Grand Hoteltől keletre és az elkövető a hotel felé menekült."

Ezek után 10 percel később egy maszkos férfit láttunk rohanni az utcán. Azonnal kiugrottam a kocsiból és el is kaptam.

/Rose szemszöge/

Amikor reggel felkeltem. Vagy inkább délelőtt. És kinéztem az ablakon megláttam a hotel előtt parkolni egy rendőrautót. Nem sokkal későb pedig egy ismerős személyt láttam kiszállni belőle. Az a férfi volt akivel tegnap találkoztam, Ben. Legalábbis így mutatkozott be. Nem is gondoltam volna, hogy rendőr. Azonnal lerohantam , hogy megbizonyosodjak a szemem nem csal. És tényleg ő volt. Amikor odaértem éppen egy alacsonyabb emberrel beszélgetett. Egyből észre is vett. Beszélgettünk egy keveset és másnapra megbeszéltünk egy sétát a közeli parkban.Ma még anyával be kell mennünk a stúdióba. Remélem nem bánom meg, hogy belementem abba a sétába.

3. fejezet

/Rose szemszöge/

Egy percre kalandozott el a tekintetem és beleütköztem egy férfiba. Az italos felsőm a pólóján landolt. Irtó kínos volt.
-Annyira sajnálom!-mentegetőztem.
-Felejtsük el.-mondta mosolyogva.
-Leöntöttem a felsőjét és nem is mérges?-kérdeztem, mert furcsálltam, hogy nem volt mérges.
-Nem, mert én is ugyanilyen ügyetlen vagyok.-nevetett, amin én is elmosolyodtam.-Amúgy Ben vagyok.-nyújtotta felém a kezét, amit örömmel elfogadtam.
-Rose.-mondtam, majd kezet ráztunk.
-Amúgy hova mész?
-Perpillanat vissza a hotelbe.
-Nyaralás?
-Valami olyasmi.
-Melyik hotelba szeretnél menni?
-A Grand Hotel-ba, de az is elég, ha megmondja, hogy merre találom.
-Oké. Végigmész az utcán, majd a második sarkon befordulsz jobbra. Abban az utcában lesz.
-Köszönöm. És még egyszer sajnálom!
-Semmi baj.
-Viszlát!-mondtam, majd elindultam.
Pontosan arra mentem, amerre Ben mondta. Miért van egy olyan érzésem, hogy már láttam valahol? Nem volt időm sokan merengeni ezen, mert pont a hotel előtt megcsörrent a telefonom. Anya volt.
-Haló!-szóltam bele.
-Rose légyszíves gyere a stúdióba, mert most lesz az eligazítás.
-Oké, 10 perc és ott leszek.
-Rendben. Szia!
-Szia!-letettem.
Most komolyan? Épp most értem ide, erre mehetek a stúdióba. De hogy jutok ide? Körbenéztem, hátha van taxi a közelben.
-Keresel valamit?-hallottam egya ismerős hangot.
Megfordultam. Ben állt tőlem kb. 5 méter távolságra.
-Mit keres maga itt?
-Ellenőriztem, hogy idetalálsz-e.
-Vicces. Tudna segíteni?
-Attól függ miben, de nem vagyok varázsló.
-Fuvar kéne.
-Abban jó vagyok.
-Akkor vigyen el 5 perc alatt a Mouleyn stúdióhoz.
-Szállj be a kocsiba.-mondta, majd beszálltam egy irtó jó kocsiba.
Kb. 5 perc alatt a stúdióhoz értünk. 
-Maga az angyalom! Köszönöm!
-Nincs mit!-mosolygott.
Kiszálltam és, mint a hülye szaladtam befelé. Amint beléptem az ajtón anyát pillantottam meg először. Éppen egy szőke hajú nővel beszélgetett. Odamentem hozzájuk. Amint odaértem anya elkezdte.
-Rose ő itt Christina Müller. Christina, ő itt Rose, akiről már annyit meséltem.
-Szia Rose!-nyújtotta nekem a kezét, amit elfogadtam.
-Örvendek!-mondtam, majd kezet fogtunk.
-Meghallgattam a CD-det és hatalmas nagy jövőt jósolok neked.-mondta Christina lelkendezve.-Arra gondoltam, hogy elénekelhetnél egy dalt, amiről már sokkal jobban megtudom állapítani. Persze csak, ha nem lenne probléma.
-Dehogy!-mondtam, mire anya mosolygott.
Beszálltunk a liftbe, majd felmentünk a 15. emeletre. Ott bementünk egy stúdióba. A fejemre tettem a fülhallgatót, majd hamarosan meghallottam a zenét a fülembe. Christina mondta, hogy énekeljem el a Breakaway című dalt.

Miután végeztem levettem a fülemről a fülhallgatót. Christina és anya nyitott be hamarosan.
-Na mit gondolsz? Megfelel?-kérdezte anya.
-Igen. Tökéletes hangja van. Már most alá is írhatnánk a féléves szerződést.
-Rendben.
-Akkor Jordan, légszíves gyere velem!-mondta, majd anyával együtt kiviharoztak a stúdióból.
Leültem az egyik székre. Egyszer csak egy lány lépett be a terembe.
-Szia!-köszönt.
-Szia!
-Te vagy Rose?-kérdezte.
-Igen.
-Meghallgattam a CD-det. Nagyon szép hangod van.
-Köszönöm.
-Te saját magad írod a dalaidat?
-Igen.
-Amúgy Acacia-nak hívnak. Én vagyok Christina lánya.
-Komolyan?
-Igen, habár egy kicsit cikis.
-Hidd el, ismerem az érzést.
-Megnézhetem?-kérdezte, miközben az asztalon lévő mappára mutatott, amiben a dalaim voltak.
Erre bólintottam. Odament és kinyitotta, majd leült a székre. Lassan lapozta őket.
-Ez tetszik.-mondta, majd nekem is megmutatta.
Az altatódal című szám volt. Ez volt az egyik személyes kedvencem.
-Elénekled?
-Beteszed a CD-t?
-persze.-mondta, majd betette a CD-t a lejátszóba.
A zene elindult én pedig elénekeltem a dalt. Azért imádtam ezt a dalt, mert ebbe bent volt minden, amit érzek. Ebben érzem úgy, hogy az érzelmek komolyan átjönnek.

2. fejezet

/Rose szemszöge/

El  sem  hiszem, hogy Kölnbe megyünk. És anya azt mondta, hogy talán én leszek a legújabb szenzáció a Németeknél.  Juppi. Gondolataimból a naplemente zökkentett ki. Össze pakoltam a gitáromat és lementem a szobámba. Még megírtam a leckéimet és elmentem zuhanyozni. Visszafelé menet hallottam ahogy anya kérleli a húgomat, hogy aludjon már. Én is lefeküdtem és azonnal el is nyomott az álom.

Kölnben voltunk. Egy férfi lépett elém és kérdezte a nevem. Azzal indokolta a kíváncsiságát, hogy nagyon ismerős vagyok számára.
- Rose Pharenzie a nevem. Ha már így bemutatkoztam megtudhatnám a nevét? - mutatkoztam be és követeltem az ő nevét is kicsit ijedten. 
Erre ő nem mondott semmit csak elmosolyodott és végig simított az arcomon. Már egész testemben remegtem a félelemtől. Ezután közelebb hajolt és a fülembe súgta:
- Az én lányom vagy.
Megállt körülöttem az idő amikor ezeket a szavakat hallottam. Majd amikor magamhoz tértem a csodálkozásból a kezem magától a férfi arca felé mozdult teljes erővel.  Amikor elcsattant a pofon a férfi lassan hátat fordított és elment. 

Ekkor  felébredtem. Azonnal le mentem a konyhába ahol szembe találtam magam anyával. Kérdezte, hogy miért lihegek úgy mintha üldöznének. Elmeséltem az álmomat majd körülírtam a férfit. Anya megnyugtatott, hogy az "igazi apám" nem úgy néz ki. Egy kicsit megnyugodtam. Elmentem készülődni a suliba. Ez az utolsó két napom ebben a suliban úgyhogy mindent el kell követnem, hogy a legjobb legyen.

*Péntek délután*

Minden nap pakolgattam és végül kész lettem.  Mindig nekem beszélnek, hogy miattam kell az utolsó pillanatban elindulni és megint én várok anyáékra. Már alig várom, hogy megérkezzünk. 
- Siessünk! Le fogjuk késni a gépet! - rohant ki anya a házból.
Én már bent ültem a taxiban. Gyorsan mindenki bepattant és már mentünk is a reptérre. Éppen elértük a gépünket. Az odafelé vezető repülőutat Ninah végig aludta, anya és  John beszélgettek, én pedig kifelé bámultam. Mikor leszálláshoz készültünk megpillantottam a kölni dómot. Mikor leszálltunk a gépről elindultunk taxival a házhoz ahol lakni fogunk. Azonnal készülni kezdtünk az alváshoz. Szokás szerint Ninah-nak könyörögni kellett. Engem pedig azonnal elnyomott az álom. Másnap elindultam várost nézni. Elsétáltam például a Dómhoz és még sok más híres épülethez is. Amikor hazafelé tartottam véletlenül neki mentem egy férfinak.

1. fejezet

/Rose szemszöge/

Sziasztok! Rose Pharenzie-nek hívnak és 18 éves vagyok. Anyukámmal, a nevelőapámmal és a húgommal élek Párizsban. Nagyon szeretek itt lakni. Imádom a családomat úgy, ahogy van, habár a húgom néha kicsit idegesít. Anya félig francia, félig angol, így én is francia és angol vérű vagyok, habár az apám lévén - akit nem is ismerek - németnek is mondhatom magam, habár még életemben nem voltam Németországban. Csak annyit tudok, hogy anya Németországban dolgozott még régebben és ott ismerkedett meg "apával", akivel egyszer komolyabban összemelegedtek és hát ebből lettem én. Amikor apa megtudta, hogy anya terhes azt mondta, hogy soha többé nem akarja látni és, hogy amilyen gyorsan csak lehet el akarja felejteni örökre. Így anya megkeseredettségében Párizsba utazott, ahol vett egy lakást és hát 9 hónap múlva megszülettem én. Amikor 10 éves lettem anya megismerkedett egy másik férfival, aki szintén teherbe ejtette. A húgom, Ninah nagyon kedves csaj, akire általában nem lehet haragudni. Ninah apja, John nagyon kedves férfi, olyan mintha az apám lenne, de sajnos nem az. Egyszer megkérdezte, hogy ha apa felbukkanna, akkor mit csinálnék. Azt mondtam, hogy nekem nincs rá szükségem, mert ha eddig nem keresett, akkor most ne számítson arra, hogy megjelenik és én majd mindent megbocsájtok neki. Ez az egyetlen dolog, amit nagyon is félreértett. 
Azért John, mert valójában amerikai, de Párizs valamiért nagyon vonzotta ezért költözött ide. Anyával nem házasodtak össze, pedig együtt élnek, már legalább 8 éve. Ezek szerint még nem kötelezték el magukat ekkora lépésre. Egyszer majd talán megtörténik... :)

*~*~*~*

-Rose! Gyere le légyszíves!-hallottam John hangját a konyha felől.

Visszatettem a gitáromat a helyére, majd lementem a lakásba a tetőn keresztül. A szomszédok fülét ugyanis zavarja, ha a szobámban zenélek, ezért a ház tetején zenélek.

-Igen? Mi a probléma?-kérdeztem, mert nem tudtam elképzelni mi történt.

-Jó hírünk van szívem!-mondta anya.

-Mégis mi?-néztem rá értetlenül.

-Tudod, hogy zenei stúdióban dolgozom.-kezdte anya.

-Igen tudom.

-Nos, a főnököm megkért, hogy utazzak Kölnbe egy értekezletre.

-És?

-És? Mi és? te is jöhetsz!-mondta John, mire köpni-nyelni nem tudtam.

-Ko-komolyan?-kérdeztem dadogva.

-Igen.

-Igen, igen, igen, igen, igen!!! Köszönöm, köszönöm, köszönöm!-hálálkodtam, majd anya és John nyakába ugrottam.

-A főnököm meghallgatta pár dalodat és lehet, hogy te lehetsz a következő nagy szenzáció, ha a németeknek bejön, amit csinálsz!-mondta anyu.

-Tényleg? mikor megyünk?-kérdeztem izgatottan.

-Hétvégén.-mondta John.

-Te is jössz?-kérdeztem tőle.

-Még jó, hogy megyek! Amúgy sem voltam még Kölnben és Ninah-ra is vigyázni kell.

-Szóval kisasszony van még 4 napod. Azt ajánlom mindennel legyél készen, mert nem az utolsó percben akarok megint elindulni!-mondta anya.

-Mindennel készen leszek, ígérem!-mondtam, majd újra megöleltem őket.

Ezzel a hatalmas lendülettel visszamentem a tetőre. Most nagyon megvolt az ihletem a dalírásra ezért csak belekezdtem és most csak dőltek belőlem belőlem a szavak és a zene együtt: